Keresés ebben a blogban

2013. március 11., hétfő

Házi hamburger

Sokan szeretik, ahogy mi is.
Szülővárosomban volt egy ételbár, ahol Istenien csinálták, azóta se akadtam olyan helyre, ahol hasonlóan finomra készítették volna.
Ahogy nőtt csinikém hamburger evés utáni vágya, amit rendszeresen a mcdonalds-ban akart enyhíteni, úgy nőtt bennem az elhatározás, hogy inkább itthon én fogom elkészíteni.
Igaz nem 2 perc az elkészítés, főleg ha még a zsemléket is én készítem (nem mindig van így).
Rengeteg recept van fent a neten, sokféle, nekünk az alábbi vált be:

Hozzávalók a hamburger húshoz
1 kg darált hús (marha és sertés fele-fele arányban)
3 fej közepes hagyma
só ízlés szerint
sok őrölt bors
8 evőkanál ketchup
4 evőkanál mustár
2 tojás
zsemlemorzsa, hogy összeálljon

zöldségek
sajt
hamburger zsemle
bacon szalonna

A hagymát apróra vágjuk és hozzátesszük a húshoz, ahogy minden mást is és alaposan összegyúrjuk. Én általában már reggel, ébredés után összegyúrom és beteszem a hűtőbe, így jól össze tudnak érni az ízek.


Szeletelt bacon szalonnát ropogósra sütünk és egy tányérba félretesszük. A bekevert húst gombócokká gyúrjuk kilapítjuk és kevés olajon mindkét oldalát megsütjük. Van aki szaftosabban szereti, van aki ropogósra sütve.
A hamburger zsemlék félbe vágjuk, megkenjük mustárral. Beleteszünk sok-sok zöldséget (hagyma, uborka, paradicsom, paprika, káposzta szokott belekerülni) a sült húspogácsát, a sült, bacont,reszelt sajtot és ketchupot.


Jó étvágyat!

2013. március 4., hétfő

Fehér kenyér Pataki tálban.

Teljesen más így a kenyér, íze, állaga. Még én is csak próbálgatom, hisz nem oly rég vettük, de nem bántam meg.

Sőt.

Szeretni fogom, már előre tudom.

Recept egyszerű:

kb 3,5-4 dl langyos víz.
50-55 dkg fehér liszt
16 dkg rétesliszt
3 dkg élesztő
2 teáskanál só
2 teáskanál cukor ( lehet barna cukor is, azzal is finom)
2 evőkanál étolaj

A hozzávalókat a kenyérsütő gépbe teszem, elindítom a dagasztó programot. Indításként 3,5 dl vizet teszek bele, és figyelem, mert lehet, hogy felvesz még a tészta némi folyadékot.
A pataki tálat hideg vízbe áztatom míg a gép dolgozik.
Ha megkelt a kenyér kiveszem a gépből, megformázom. A pataki tál alját és oldalát kikenem étolajjal majd beleteszem a kenyeret. A tetejét késsel bevagdosom, ráteszem a tálra a tetejét és berakom a hideg sütőbe. Fontos, hogy együtt melegedjen fel a tál a sütővel. 240 fokra állítom a sütőt, ha eléri ezt a hőmérsékletet leveszem a tálról a tetejét és körülbelül 10 percig sütöm, majd a hőfokot 220 fokra állítom és készre sütöm.
Mivel a tál vízben volt áztatva nem kell külön gőzölni a sütőt, a melegítés alatt pedig gyönyörűen feljön a kenyér. A héja Isteni ropogós, belül pedig kellően lukacsos szerkezetű.
Olyan pont jó :)