A halacska torta kivágásakor maradt elég sok piskóta tészta, nem akartam, hogy kárba vesszen, na meg a mini csapat állandóan édességért nyúz, így készült belőle puncsgolyó.
Nem csak a piskóta került bele, hanem találtam a polcon kb 40 dkg háztartási kekszet, így azt is beledaráltam. Került még bele 16 dkg cukor kb 1 deci vízzel felfőzve szirupnak, 3 evőkanál holland kakaópor, 5 evőkanál sárgabarack lekvár, 8 dkg olvasztott vaj, 1 rumaroma és 1 konyakos rumaroma (rum nem volt itthon)
Alaposan összegyúrni majd golyókat kell formázni belőle. Kb 5 dkg kókuszreszeléket egy tálkába öntünk és a golyókat beleforgatjuk. Hűtőben tároljuk (nem sok ideig lesz ott :) )
A gyerekek is segíthetnek csinálni, enyémek örömmel formázták a golyókat, mondjuk Én kevesebb örömmel takarítottam utánuk :)
Két gyermekes anyuka vagyok. Szeretek sütni, főzni, alkotni a konyhában. Legnagyobb elismerés számomra, mikor a gyermekeimtől hallom az "anya, kérek még" illetve az "anya, ez Isteni" mondatokat. Ezt a blogot hosszas unszolásra kezdem el. Család és barátok kívánságára :)
Keresés ebben a blogban
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. július 1., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)