Keresés ebben a blogban

2014. december 5., péntek

Narancsos, kókuszos keksz

Volt itthon két kókuszdiónk. Gondolkoztam mit kezdjek vele. Keksz lett belőle. A minik mostanában úgyis nyúznak, hogy kevesebbet sütök, mint rég. Meg kell az iskolába is uzsonnára vinni valamit.

Hozzávalók:
35 dkg liszt
17,7 dkg puha vaj vagy margarin
10 dkg cukor
3 narancs leve ( 1 héját is bel lehet reszelni, de nekem már kissé fonnyadt narancsok voltak itthon így az kimaradt)
1,5 kókuszdióbél lereszelve
1 tojás
kávéskanálnyi sütőpor

A hozzávalókat egy tálba teszem, összegyúrom majd 1 órára beteszem a hűtőbe. A tészta lágy, hűtés előtt kicsit ragadós. Miután a hűtőből kivesszük átgyúrjuk, lehet kell bele egy kicsi liszt. Diónyi golyókat formálunk, sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük maj lelapítjuk. Lehet simán kézze vagy villával.
Nagyon kapós volt a keksz, úgy kellett pár darabot megmenteni, hogy Gréta tudjon vinni uzsonnára az iskolába :).

2014. december 3., szerda

KitchenBox - Gyorsan, finomat

Az a megtiszteltetés ért, hogy megkeresett egy újonnan induló vállalkozás és felajánlották: próbáljam ki szolgáltatásukat. Egyszerű de praktikus dolgot hoztak létre. A mai rohanó világban megadják azoknak az embereknek is a főzés örömét akiknek nem volt eddig idejük rá. Mert főzni az egy örömteli és viszonylag gyors folyamat, na de megtalálni a megfelelő receptet, beszerezni minden hozzávalót sok idő és így inkább marad a szendvics vagy az ételrendelés.
Ez a cég a receptválogatás és a vásárlás gondját veszi le a vállunkról. Csak ki kell választani a honlapon, hogy milyen ételt szeretnénk elkészíteni, meg kell rendelni, kifizetni és a futár házhoz hozza. Egyenlőre heti két nap szállítanak. Csinos kis dobozban van benne az összes hozzávaló, a receptkártya. Még az amatőrök is könnyedén el tudják készíteni és finomsággal meglephetik a párjukat, netán a mindig kritikus anyóst :).

Az egyik amit rendeltem az a wasabi bundás csirkemell, céklás rizottóval.
A hús már csíkokra volt vágva, csak átmosnom kellett. Minden ki volt mérve, dobozolva. Fél óra volt csupán és az étel az asztalra került. A csirkecsíkok nálunk hamar elfogytak, a két gyermekem boldogan ette azokat majd közölték, hogy vegyem csak fel a listára és többször készítsek. Csípősnek volt feltüntetve, de épp csak egy kicsit lehetett érezni a wasabi ízét. A teljességhez kelett a céklás rizs. A kettő együtt Isteni finom volt.


A férjem örömére, a KitchenBox segítségével, a hétvégén volt még Lazacfilé tarkaborsos bundában. Elviekben 2 személyes adagot kaptam és készítettem el, de az én párom egymaga eltűntette a lazacot. Nagyon szép volt a hús, minden hozzávaló friss volt és igen, ez az étel is 25-30 perc alatt az asztalra került :).



Hétfőre maradt még egy féle finomság elkészítése, és az sertésfilé Stroganoff módra. Viszonylag egyszerűen elkészíthető ez is, maximálisan a kezem alá dolgoztak. A hús felvágva, minden kimérve, pontos elkészítési mód leírva. Ez készült legtovább, kb 45 perc, de csak azért mert a húsnak meg kellett puhulnia. Csalódást nem okozott :) Finom volt.



Az egyetlen ami zavart az a rengeteg műanyag doboz, tálka. Az biztos, hogy így sokkal mutatósabb kirakni az asztalra az összes hozzávalót, de én a boltban se kérem a táskákat, mert inkább papírdobozba pakolok.

Az összkép az maximálisan pozitív. Sokaknak jól jön, hogy különösebb időráfordítás nélkül tud finom ételt tenni az asztalra.

2014. július 26., szombat

Diós keksz - tönkölybúzával és xilittel

Nemrég volt az én drága kicsi fiam születésnapja. Többféle süteményt sütöttem az elmaradhatatlan torta mellett. Mivel édesanyám és apósom is diétázik (utóbbinak csak kellene, de sajnos nem nagyon foglalkozik vele) és én se eszem magas szénhidrát tartalmú ételeket, így készült egy kis diétás keksz is.
Egyszerű de nagyszerű. Mikor párom megkóstolta hümmögött egy keveset de azért kérte a következő darabot :)



Hozzávalók:

15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
15 dkg fehér tönkölybúza liszt
20 dkg puha vaj esetleg margarin
20 dkg durvára tört dió
1 citrom leve és reszelt héja
késhegynyi sütőpor
14 dkg xilit
2 db tojás
1 teáskanál vanília eszencia

Az összes hozzávalót egy tálba tesszük és összedolgozzuk, ha szükséges kevés lisztet teszünk hozzá (függ a tojás nagyságától), az a lényeg, hogy lágy de nem ragadós tésztát kapjunk. Kicsit pihentetjük, én kb 2 órát hagytam a hűtőben, majd diónyi golyókat formálunk, két tenyerünk között lelapítjuk és sütőpapíros tepsibe tesszük. A tetejét megkenjük tojásfehérjével de ha épp nincs akkor pici tej is jó erre a célra. Előmelegített sütőben, 170-180 fok kb 8-10 percig sütjük. Mikor kivesszük még puha de ahogy kihűl ropogós lesz és finom.
Dobozva téve hetekig eláll(na) :).

Jó étvágyat!

2014. július 25., péntek

Joghurtos túrófánk 30 perc alatt

A minik fánkot kértek és kaptak, de én is szerettem volna enni. Volt a hűtőben 1 csomag light túró így gondoltam, túrós fánkot készítek. Már nagyon rég nem csináltam, talán még otthon laktunk..., esetleg az albérletben.
Most variáltam rajta, hisz főként nekem készült. Fehér liszt helyett tönkölybúza liszt, cukor helyett, xilit, tejföl helyett joghurt. Isteni finom lett a végeredmény és ez nem csak az én véleményem ám. A túrós fánk az utolsó falatig elfogyott. A sima fánkból viszont maradt pár darab :)



A hozzávalók:

25 dkg light túró
10 dkg tönkölybúza fehérliszt
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
2 tojás
3 evőkanál xilit
1 pohár joghurt (én az aldiban szoktam venni, ez kicsit nagyobb doboz, mint mondjuk a danone natúr joghurtja, ez 250 g)
1 citrom leve, akár a héját is bele lehet reszelni
csipet só
1 kávéskanál sütőpor

kisütéshez olaj

Minden hozzávalót egy tálba teszünk és összekeverjük. Az olajat egy edényben feltesszük melegedni, amikor már felforrósodott kanál segítségével beleszaggatjuk a tésztát. A fánkok mindkét oldalát aranybarnára sütjük. És ennyi :). Előkészülettel és mosogatással együtt 30 perc :).

Önmagában is finom, de lehet enni hozzá levárt (én diétás baracklekvárral ettem) de a párom és a gyerekek almás joghurttal ették.

Jó étvágyat hozzá!

2014. június 15., vasárnap

Étcsokis csersznyelekvár -édesítőszerrel

Újabb lekvár és még mindig cseresznye :). Ha már van akkor hozzuk ki belőle a legtöbbet és a legjobbat.
Ezzel az étcsokoládés verzióval úgy érzem sikerült. Melegen és hidegen is nagyon finom, pont jó a csoki és a cseresznye íze együtt. Olyan lekvár ami felkerült a "minden éveben főzök ilyen lekvárt" listára.



Hozzávalók:

2 kiló cseresznye már kimagozva
40 dkg 75-85%-os étcsokoládé (szerintem fontos a jó minőségű, magas kakaóvaj tartalmú csokoládé, attól lesz különleges)
35-40 ml folyékony édesítőszer
2 csomag dzsemfix (szuper vagy extra)

A cseresznyét felteszem főni és lassú tűzön félpuhára főzöm, összeturmixolom és az édesítőszerrel és a dzsemfixel felforralom, beleteszem az étcsokoládét (nagyon hamar beleolvad) elkeverem benne majd alaposan megmosott és kiöblített üvegekbe töltöm.

Jó étvágyat hozzá!

2014. június 14., szombat

Cseresznyelekvár almával, fahéjjal és narancslével megbolondítva - édesítőszerrel

Az udvaron áll egy nagy cseresznyefa, maximálisan kihasználjuk. A fának köszönhetően a konyhába nem tűz be a nap, a gyerekek hintái a vastag ágaira fel vannak kötve, a hintaágy, a homokozó a csúszda szintén elfért a hatalmas lombkorona alatt.
A finom, ropogós termést pedig boldogan elfogyasztjuk. Idén nem termett annyi, mint máskor de azért most is van rajta bőven. Nem győzzük enni, már vittünk be az oviba a gyerekeknek, vitt be Z a kollégáinak, vittem be én a suliba... De szerencsére van még, és nem is egyszerre érik :)

Ma volt a garabolyban kb 2 kilónyi és abból főztem egy kis lekvárt, a cseresznye mellett került bele egy kis alma, fahéj és narancslé is. Na meg cukor helyett édesítőszer.
Nagyon egyszerű elkészíteni cserébe finom és gyorsan fogy.



Hozzávalók:

2 kg cseresznye, kimagozva (úgy kb 1,7 kg lehetett)
70-80 dkg reszelt alma
2 narancs kifacsart leve
40 ml folyékony édesítő
2 csomag dzsemfix (szuper vagy extra)

A kimagozott cseresznyét feltesszük főni, belefacsarjuk a narancs levét. Ha már kezd puhulni összeturmixoljuk, hozzátesszük a reszelt almát, fahéjat, édesítőt és dzsemfixet. Összeforraljuk, 3-4 perc forralás után alaposan elmosott és kiöblített üvegekbe tesszük. Lezárjuk és dunsztban hagyjuk kihűlni.

( a fotón a kisfiam szerepel, utána persze fel is kellett bontani :) )



2014. április 18., péntek

Házi ecetes torma xilittel

Én nagyon szeretem a tormát, de mióta másképp étkezem sajnos eltűnt az étrendemből. Ennek csupán az az oka, hogy a legtöbb bolti ecetes torma cukorral készül ami valamilyen oknál fogva nem az nagyon drága. Így valahogy kimaradt.

Eddig :)

Most nyakunkon a húsvét, imádom a sonkát sok-sok friss zöldséggel, kaláccsal, tormával. Mivel a kalácsot magamnak sütöm (majd leírom a receptet) a sonka házi, gondoltam az ecetes tormával is megpróbálkozom.
Egy üveggel lett, kb 200 ft az összköltsége és tuti sokáig elég. Amikor belekóstoltam egy pici késhegynyi falat igazi "agyig" hatolós erős, finom ízű volt.



Hozzávalók:

1 db torma
1,5 dl meleg víz
1 kk finom só
3 kk xilit
1 ek 20%-os ecet

A tormát megpucoljuk majd lereszeljük, lehetőleg a szabad levegőn és készüljünk fel zsebkendővel is, irritálja a szemet rendesen. Reszelés után letakarva félretesszük. A vízbe beletesszük a xilitet, sót és az ecetet majd összekeverjük, hogy teljesen feloldódjon a só és a xilit. Ráöntjük a reszelt tormára, összekeverjük, üvegbe töltjük, lezárjuk.A hűtőben pár hétig eláll. Ha túl erős akkor egy kevés almát lehet belereszelni vagy tejszínt esetleg majonézt hozzákeverni. Lágyul az íze/ erőssége.

Jó étvágyat hozzá!