Keresés ebben a blogban

2013. december 25., szerda

Puding - muffinformában

A gyermekeim nagyon szeretik a pudingot, de sajnos a boltit kérnék mindig. Én meg azt nem szívesen veszem meg. Viszont rájöttem, ha másképp tálalom akkor örömmel megeszik a hazait is :)
Most szilikon muffin forma aljába tettem pár mini fondant virágot és arra öntöttem rá a forró pudingot majd hagytam kihűlni és egyszerűen kiborítottam egy tányérra.
Így már persze szeretik és megeszik a házit is, nem nyafognak a boltiért.
Már szereztem be pillangó és medve alakú formákat is, fő a változatosság.



Elkészítése a szokásos, 1 liter tej és két csomag pudingpor kell hozzá. 8 deci tejet felteszek melegedni, a maradék tejben csomómentesen elkeverem a vanília pudingport és 5 -6 evőkanál xilitet. Ha forró a tej egy keveset merek az elkevert pudingporra, összekeverem (hőkiegyenlítés) majd hozzáöntöm a tejhez és folytonos kavargatás közben sűrűre főzőm.

Tálakba töltöm, illetve a gyerekeknek a muffin formák aljába megy pár szem fondánvirág és arra a puding.
Nagyon szeretik így és így már nem is annyira vonzó a bolti változat :)


2013. december 24., kedd

Békés, szeretetteljes karácsonyt...

.....kívánok minden kedves olvasómnak, erre tévedőnek.



Teljen, mindenkinek úgy az ünnep ahogy szeretné, ott és azokkal az emberekkel akik szívének a legkedvesebbek :)

2013. december 23., hétfő

Eperlekváros csíkos keksz

Keresgettem a neten, hátha találok valamit ami jó lesz a karácsonyi csomagba. Konyhavirtuóznál találtam meg. Igaz Ő aszalt áfonyával készíti, de én inkább a házi eperlekvárt vettem elő hozzá.
Rögtön dupla adaggal készítettem, hisz van itthon 2 ellenőröm, akik minden sütemény alaposan kielemeznek és ahhoz persze enniük kell belőle, jó sokat :)

Hozzávalók:

25 dkg vaj
14 dkg porcukor
2 tojás
2 csipet só
2 teáskanál vanília aroma
44 dkg liszt

Töltelék:
1 üveg házi eperlekvár (persze tökéletesen jó a bolti is)

A lisztet a vajjal elmorzsoltam majd hozzáadtam az összes belevalót és összegyúrtam. Lefóliázva betettem a hűtőbe, nálam egy éjszakát töltött ott. Kivettem, kettévettem és téglalap alakúra nyújtottam. A 20x30-as tényleg jó méret :) 5 egyforma csíkra vágtam. Négyet megkentem eperlekvárral és szép sorban egymásra raktam őket. A sima került a tetejére. Betekertem folpakba és igyekeztem még jobban egymáshoz préselni a lapokat. Bekerült a mélyhűtőbe. A másik felével ugyanígy jártam el és az is került a mélyhűtőbe.
Majd 1 órát voltak bent, mikor kivettem, kicsomagoltam az oldaláról az újaimmal lesimítottam a kifolyt lekvárt majd kb fél centis szeletekre vágtam éles kés segítségével. Sütőpapíros tepsibe kerültek és 175-180 fokos sütőben kb 10 percig sültek.

A dupla adag jó ötlet volt, a felét még azonmód eltüntette a család, ahogy ehető hőmérsékletűre hűlt :)

Jó étvágyat hozzá!

Fotó hamarosan, teljesen lemerült a gépem.....






2013. december 22., vasárnap

Beigli teljes kiőrlésű tönkölybúza lisztből - édesítőszerrel

Ma elkészítettem a karácsonyi diétás beiglinket. A tészta az majdnem ugyan az lett mint a próbasütésnél annyi, hogy most nem kefirt raktam bele hanem natúr joghurtot.



A tölteléken egy kicsit változtattam.

Mákos-megylekváros

20 dkg darált mák
1,5 evőkanál folyékony édesítőszer
fél narancs leve
2 citrom leve egy reszelt héja (csak ha fogyasztásra alkalmas és alaposan meg van mosva)
1,2 dl tej
diétás meggylekvár

A tejet mikróban megmelegítjük és hozzáadjuk a darált mákhoz. Mehet bele az édesítő és a citruslevek és a citrom héja. Összekeverjük majd félretesszük kicsit kihűlni.
A tésztát én most 4 felé osztottam, egyik adagot kinyújtottam téglalap alakúra (ne legyen nagyon vékony, olyan fél centi), megkentem diétás meggylekvárral (én házit használtam de a bolti is kiváló) majd rátettem a máktöltelék felét. A két oldalsó szélét visszahajtom, lelapítom ( így talán nem folyik ki a töltelék) majd a tésztát feltekerem. Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem. Még egy adag tésztát szintén így elkészítek. Tojással megkenem.

Diós-almás

20 dkg darált dió
2 db közepes alma reszelve
1 citrom leve és a héja
1,5 evőkanál édesítőszer
1,2 dl tej

A tejet mikróban megmelegítem ráöntöm a darált dióra, belereszelem az almát, hozzáadom az édesítőszert és a citrom levét majd a héját. Összekeverjük és hagyjuk hűlni.
Egy adag tésztát kinyújtunk téglalap alakúra majd rátesszük a töltelék felét. Elegyengetjük, a két oldalsó szélét visszahajtjuk és lelapítjuk majd feltekerjük. Az utolsó adag tésztát is nyújtjuk és töltjük majd a tepsibe kerül az is. Megkenjük tojással, én a tetejére raktam fél szem diót, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni.
Előmelegített sütőben (180 fok) 40-45 percig sütjük. Mielőtt betesszük a sütőbe szúrjuk meg több helyen a tetejét hústűvel vagy villával, hogy a gőz távozni tudjon.

Jó étvágyat hozzá!

2013. december 20., péntek

Meggyes marcipán bonbon

Még mindig a karácsonyi ajándékok gyártásával vagyok elfoglalva, ma meggyes marcipán golyókat gyártottam. Ha megérik a karácsonyt akkor ezek is csomagba kerülnek. Nem sok esélyt látok rá, mert folyton kint sündörögnek a konyhában, a bonbonok körül :)
Ezt se bonyolult elkészíteni, kezdőknek is ajánlom.








20 dkg marcipán kell hozzá (én most boltit használtam, de ha valaki házit szeretne akkor tavaly leírtam a receptjét)
pár szem magozott meggy
10 dkg étcsokoládé a bevonáshoz (75 %-ost használtam)

A marcipánt kicsit átgyúrtam majd kis diónyi darabokat téptem ki belőle, a kezemen szétlapítottam, tettem a közepére meggyet és golyót formáztam belőle.
A csokoládét mikróban megolvasztottam és a golyókat belemártottam egy hústű segítségével.
Tetejére darált mogyorót szórtam. Kapszlikba került majd a dobozba is belefog ha marad belőle valamennyi......

2013. december 19., csütörtök

Nugátkrémes bonbon - egyszerűen

A bonbon készítés és én nem vagyunk jó pajtások. Valahogy sosem jön ki a formából, nem olyan a töltelék..... Mindig van valami ami miatt nem sikerül. Pedig a bonbon kurzuson minden olyan szép és jó volt :)

Márpedig szerettem volna ha a karácsonyi gasztro csomagban van bonbon. Hát most egy kicsit kicseleztem :)
Sikerült vennem mini bonbon kapszlikat, aminek nagyon örültem.
A nugátkrémet még tegnap összeállítottam, itt olvasható a receptje.
Ma 85 %-os csokoládét olvasztottam mikróban, magas hőfokon, közben sűrűn kevergetve. Mikor teljesen felolvadt adtam hozzá még egy kis csokoládét, ezúttal tejcsokit és addig kevergettem míg az is el nem olvadt.
Utána egy nagyon kicsit melegítettem a csokin majd egy kanál segítségével tettem a kapszlik aljára. Utána gyorsan mogyorónyi golyókat formáztam a nugátból és rátettem a csokira. Végül a tetejére is került csokoládé és még fehér cukorgyöngy is díszítésnek.



Hozzávalók:

14 dkg 85 %-os étcsokoládé
4 dkg tejcsokoládé
12 dkg nugát
kevés cukorgyöngy a díszítéshez.

30 db bonbon lett a fenti adagból.


2013. december 18., szerda

Nugát

Az egyik gasztro ajándék tölteléke nugát lesz, így ma elkészítettem, hogy holnap csak befejezzem a bonbont.
A receptet itt találtam. Mindössze annyit változtattam rajta, hogy én darált mogyorót pirítottam meg egy serpenyőben, mivel nekem nincs kávédarálóm. A tejcsoki az Boci csoki volt (az volt itthon)
Valahogy nehezebbnek gondoltam, de hipp-hopp elkészült.

Hozzávalók:

5 dkg mogyoró (nekem darált mogyoró)
5 dkg átszitált porcukor
5 dkg olvasztott tejcsoki

A mogyorót egy serpenyőben megpirítom, miután kész a porcukrot átszitálom és hozzáadom az apróra darált mogyorót. A tejcsokit mikróban megolvasztom, kb 1 perc alatt megvan, de közben többször ki kell venni átkavarni, különben odaég.
Az olvasztott csokit hozzáadom a mogyoró és porcukor keverékéhez és összedolgozom.


Ennyi és nem több :)
Én nem kóstoltam mert cukros, be kell vallanom, nagy volt a kísértés.....
Holnap folyt. köv.
Készülök a karácsonyra:)


2013. december 13., péntek

Túrós alagút - karácsonyi sütiversenyre

Férjem munkahelyén karácsonyi partit tartanak. A sütiket a dolgozók viszik, elég csalafinta módon oldották meg :) Karácsonyi sütiverseny keretében várják a finomságokat. Z-m kívánsága volt, hogy túrórudi muffint süssek. Na de annyit??? Így gondoltam kicsit másképp csinálom. A tésztát nem kapszlikba teszem, hanem őzgerinc formába és így majd szeletenként tudják enni, mondjuk variálni kellett a tésztán is, hogy legyen tartása. Itthon nagyon kevés liszttel készítem, csak a túró finom íze érvényesül. Most is igyekeztem megőrizni az ízt, remélem sikerült:).  Mellé még készült mézeskalács is,  a minik segítettek kisütni, díszíteni :)



Hozzávalók 1 őzgerinc formához:

25 dkg túró
15 dkg liszt
15 dkg cukor
2 teáskanál sütőpor
10 dkg olvasztott vaj vagy margarin
1 citrom leve
3 tojás
3 evőkanál tejföl (opcionális)
1 vaníliás cukor
5 dkg kandírozott narancshéj ( lehet saját készítésű vagy boltban vásárolt, Én az aldiban vettem)
10 dkg csoki (a mikuláskor felhalmozott csokirengetegből hasznosítottam)

A tojást kettéválasztjuk, a habját kemény habbá verjük. Ha nehezen akar felverődni akkor tehetünk hozzá egy csipet sót és hipp-hopp kész lez :) A tojás sárgájához hozzátesszük a villával összetört túrót, a cukrot, az olvasztott vajat, a citrom levét, a vaníliás cukrot. Összekeverjük, hozzáadjuk a lisztet és a sütőport. Ha túl sűrű lett az állaga akkor beletesszük a tejfölt, nekem bele kellett tennem. Összekavarjuk, végül beletesszük az apróra vágott kandírozott narancshéjat és az apróra tört csokit (egy zacskóba tettem a kibontott mikulásokat és a húsklopfoló segítségével kivégeztem őket). Ezekkel is összekavarjuk, majd  hozzáadjuk a kemény habbá vert fehérjét. Óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk majd sütőpapírral kibélelt őzgerincformába öntjük.
Előmelegített (180 fokos) sütőben készre sütjük.
A teteje aranybarna legyen, de csináljunk tűpróbát. Ha a tűre ragad tészta és a teteje már aranybarna akkor takarjuk le és úgy süssük tovább.

Kihűlés után megszórtam egy kis porcukorral, még minta is került rá. Mégiscsak karácsonyi buliba készült :)


2013. december 10., kedd

Beigli teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből, édesítőszerrel - próbasütés

Közeleg a karácsony és a sok-sok töltelékkel készített Isteni beiglik elmaradhatatlan hozzátartozói ennek a csodálatos ünnepnek.
Én nem "hagyományos" beiglivel készülök. Olyat édesanyám és anyósom szokott sütni:)
Én egy kicsit másképp készítem, idén először. Mindenképpen első, első beigli sütés és első diétás beigli.
Mondjuk ebből se lehet 1 egész rúddal megenni a karácsonyi vacsora után, de lehet enni 1-2 szeletet belőle és így lesz kerek a világ:) Nekem legalábbis. Kisgyerek korom óta szeretem a beiglit. A nagymamám nagyon finoman készítette, azóta se ettem olyan töltelékkel......

Ahogy most készítettem az egy próbasütés, szerettem volna tudni, hogy milyen. Ha netán rossz az elgondolásom akkor min is kell változtatnom. Illetve egy kiváló kiindulási alap az édes-kelt tésztás süteményekhez.



Hozzávalók:

Tészta:
50 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
1 tojás
1 pohár kefir vagy natúr joghurt
2,5 dkg élesztő
25 dkg margarin
1 evőkanál folyékony édesítőszer (Én  sweetab-ot használok)

A tojást összekeverem a mikróban langyossá melegített kefirrel majd belemorzsolom az élesztőt. Míg kel az élesztő a lisztet kimérem és elmorzsolom a szobahőmérségletű margarinnal. Hozzáadom az édesítőszert majd az élesztőt és összegyúrom. Lágy de nem túl puha tésztát kapunk amt félreteszünk pihenni.
Ekkora adagból 2 rúd beiglink lesz. Én 1-1 diós és mákos beiglit készítettem.

Töltelék:

20 dkg darált mák
1 evőkanál édesítőszer
fél narancs leve
1 citrom leve és héja
80 ml tej

Egy tálba tesszük a mákot, a tejet mikróban felmelegítjük majd hozzáadjuk a mákhoz. Belekerül az édesítő, a citrom és narancslé, citromhéj (csakis alaposan megmosva illetve csakis olyan ami fogyasztásra alkalmas). Összekeverjük majd hagyjuk kihűlni.

25 dkg darált dió
1 marék mazsola
1 citrom leve
1 evőkanál édesítőszer
80 ml tej

Egy tálba teszem a diót, a tejet mikróban átmelegítem majd hozzáadom a dióhoz. Beleteszek minden hozzávalót és összekeverem majd hagyom kihűlni.

A tésztát kettéveszem. Az egyiket lisztezett nyújtódeszkán vékonyra nyújtom, egyenletesen ráteszem a mák tölteléket. A két szélét visszahajtom és kicsit lenyomkodom majd feltekerem a tésztát. Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem és megkenem tojással.
Kinyújtom a másikat is és erre a dió töltelék kerül, ugyan úgy feltekerem, a tepsibe teszem és lekenem tojással.
Míg melegszik a sütő pihentetem hűvös helyen a tésztát, majd hústűvel vagy villával megszurkálom és a 180 fokos sütőbe teszem. Kb 40 perc kell a sütéshez.

A hibák:

A tésztát nagyon vékonyra nyújtottam, főleg a mákosnál, így nem olyan jó. Legközelebb vastagabbra kell hagynom.
A töltelék kicsit száraz, több tej kell bele, 100-120 ml legalább.
Az édessége se volt meg, édesítőből is több kell, azt is emelem 1 evőkanál helyett 1,5 evőkanállal fogok beletenni a töltelékbe.
A citromot se fogom sajnálni belőle, nyugodtan mehet bele 2 citrom leve.
A mazsolát pedig legközelebb beáztatom majd egy kis vanília eszenciába.

A fotó sajnos nagyon rosszul sikerült, este későn csináltam.....


2013. december 8., vasárnap

Citrusosos mascarponés torta, Z születésnapjára

Férjem szombaton töltötte a 36-ot. Így most egy kicsit egy idősek vagyunk. Tényleg nem sokáig, mindössze 15 nap és én már 37 leszek....
Kérdeztem párom, hogy csokis vagy citromos tortát szeretne? Utóbbit kérte. Így egy egyszerű citrusos mascarpone krémmel töltöttem meg a piskótát. Na meg xilit került bele cukor helyett és az sem sok ám:)
Tényleg könnyű, kezdő konyhatündérek is megcsinálhatják, hisz rövid idő alatt igazán finom tortát lehet készíteni.



Hozzávalók:

6 tojásból piskótát sütöttem (6 tojás fehérjét kemény habbá vertem. A sárgáját habosra kevertem 6 evőkanál cukorral, majd kevertem hozzá 6 evőkanál lisztet. Egy kevés fehérje habot tettem hozzá, lazítottam a tésztán majd hozzáadtam a maradék tojáshabot és óvatos mozdulatokkal összekevertem. Sütőpapírral kibélelt formába öntöttem és 170-180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem)

Krém:
50 dkg light mascarpone
4 dl tejszín
18 dkg xilit
3 narancs leve
2 citrom leve és 1 reszelt héja
1 teáskanál vanília eszencia
2 csomag habfixáló
1 csomag express zselatin

Az 50 dkg mascarponét egy nagyobb tálba teszem, hozzáadom a xilitet, a narancsok és a citromok levét illetve belereszelem a citrom héját (megmosás után és csak akkor ha a héja fogyasztásra alkalmas) és hozzáadom a vanília eszenciát is. Alaposan összekeverem. A tejszínt egy másik tálban keményre felverem a 2 csomag habfixálóval. A mascarponés krémhez hozzáadom az express zselatint, összekeverem majd hozzáadom a tejszínt is és óvatos mozdulatokkal összekeverem. Meg lehet kóstolni és ha nem elég édes akkor mehet még bele xilit, Mi nem szeretjük ha nagyon csömör.

A piskótát kettévágtam, az aljra csepegtettem egy narancs levét, a piskóta hamar felszívta, majd rákentem a krémet és rátettem a tetejét. Hűtőbe raktam, hogy a krém kellően megszilárduljon és tudjam díszíteni.

Díszítéshez 3 dl tejszínt 3 evőkanál süssina édesítőpor és  1 csomag habfixálóval kemény habbá verünk. Habzsákba töltjük és díszítjük a tortát. Én még egy fél narancsot is felhasználtam a díszítéshez. A szépítésnél végig volt segítségem :) Kicsi lányom ott állt mellettem és lelkesen figyelt. Azt mondta, meg kell tanulnia, hogy készül a torta mert másképp nem fog tudni csinálni a saját gyermekének :)

2013. november 30., szombat

Mézeskalács kicsit másképp - tönköly és rozslisztből, édesítőszerrel

Holnap már advent első vasárnapja, meggyújtjuk az első gyertyát a koszorúkon. Kezdődik a várakozás, a lelki felkészülés a karácsonyra. A legszebb ünnepre. Már gyerekként is imádtam, szerettem sétálni a feldíszített központban, találkozni a "télapóval", anyuval sütni, díszeket készíteni. Aztán volt egy időszak amikor csak a rohanás maradt, amikor szenteste hullafáradtan fát díszítettünk majd elaludtunk. Aztán megszülettek a gyerekek és minden más lett. Titokban készíteni az adventi naptárt, a lakást díszíteni. Látni a gyerekek örömét mindennél többet ér.
Megtanultam mézeskalácsot sütni a kislányom kedvéért, aztán kiderült, hogy a férjem is szereti, a kisfiam pedig sose ellenkezik ha van :)
Már nyúznak egy ideje, hogy csináljuk. Ma apa disznóvágáson van, mi pedig itthon hármasban, hát akkor hajrá. Igen ám, de menet közben derült ki, nincs itthon szódapor. Márpedig az Ő kedvenc mézesükbe az kell. Boltba már ma nem mentünk, majd holnap, de azért, hogy ne maradjanak süti nélkül csináltunk egy próbasütést. Teljes kiőrlésű tönkölybúzából és világos rozslisztből készült a finomság, akácmézzel és édesítőszerrel.
Szerintem és a minik szerint is finom lett :)


Hozzávalók:

12,5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
12,5 dkg világos rozsliszt
4 evőkanál akácméz (más méz is jó)
5 dkg olvasztott margarin
5 ml folyékony édesítőszer
1 tojás
1,5 teáskanál sütőpor
2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

A mézet a margarinnal mikróban összeolvasztottam. A liszteket a sűtőporral, édesítővel, fűszerkeverékkel összekevertem majd hozzáadtam a langyosra hűlt mézet és a tojást. Összegyúrtam. Lehet hogy kell még bele egy kevéske liszt és a tönkölyből tettem még egy keveset hozzá. Puha de nem ragadós tésztát kell kapjunk.
Kicsit pihentetjük, Én 2,5 órát hagytam letakarva a konyhapulton.
Lisztezett (tönköly vagy rozsliszt) nyújtódeszkán vékonyra nyújtjuk majd szaggatjuk.
Nekem ebből az adagból 2,5 tepsi mézes lett.
Sok nem fog maradni belőle mert csak eszik a minik és eszik :)

2013. november 27., szerda

Narancsos-fahéjas almadzsem

Egy kedves kis barátom kérésére készült. Nagyon szereti a lekvárjaimat, imádja az új ízeket :) Sose elég neki amit viszek. Egy 6 éves tüneményes kisfiú, egy jó barátnőm kisfia.
Anyukája horgolt az Én kicsi lányomnak egy csodás sapkát (arany keze van, bármit megcsinál fonalból) na meg nekem is :). Grétikém sapkájának viszont Báló volt a méretmodellje. Cserébe felajánlottam, hogy főzök neki lekvárt, találja ki milyet. Almásat kért, hát rajtam ne múljék :)
El is készítettem neki. A polcon várja, hogy el tudjam vinni a kis drágának.



Hozzávalók:

1,5 kg megpucolt, kimagozott alma
3 narancs megpucolva, lehártyázva
2 kávéskanál fahéj
4 dl almalé (frissen főztem)
1 dl frissen facsart citromlé
30 dkg cukor
2 csomag dzsemfix szuper

A narancsot beletesszük egy lábosba, az almából 1 kilót lereszelünk nagyobb lyukú reszelőn és hozzátesszük a narancshoz. Ráöntjük az 1 dl citromlevet, hozzáadjuk a fahéjat és elkezdjük főzni. Mikor felforr hozzátesszük a maradék almát apró kockára vágva és az 4 dl almalevet (ha nincs házi akkor bolti 100%-os almalevet használjunk) Beletesszük a cukrot és a 2 csomag dzsemfixet. 5-6 percig rotyogtatjuk majd alaposan elmosott, lecsepegtetett üvegekbe töltjük.

4 üveg lett a fenti adagból + egy tálba is került gyors fogyasztásra a családnak.

2013. november 17., vasárnap

Rozslisztes piskóta diétás meggy dzsemmel

Ma korán reggel már a konyhában forgolódtam, a minik kívánságára házi krémes készült, reggelire sajtkrémes-sonkás rácsos, egyszerű leveles tésztából.
Gondolkoztam magamnak mit is készítsek, aztán eszembe jutott: jó ideje ki szeretném próbálni a rozslisztes, xilites piskótát.
Nosza rajta, hozzá is fogtam és hipp-hopp kész is lett.


  Hozzávalók:

4 tojás
3 evőkanál xilit
2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
4 evőkanál világos rozsliszt

töltelék

diétás meggy dzsem

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját habosra keverjük a xilittel és a fűszerkeverékkel majd hozzáadjuk a rozslisztet és simára keverjük. Hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérje felét, összekeverjük majd hozzátesszük a maradék habot és óvatos mozdulatokkal azt is hozzákeverjük. Ekkor már figyeljünk arra, hogy a hab ne törjön össze, mert nem fog feljönni a piskótánk egyébként.
Sütőpapírral kibélelt kicsi tepsibe tesszük és tűpróbáig sütjük. Kb 20 perc.

Ha kisült kettévágjuk a téglalapot és meggy dzsemmel megkenjük.
A kisfiam meg se várta, hogy kihűljön, jóízűen ette :) Finom és gyorsan kész van, az édességre vágyó diétázók nagy örömére :)


A fotó nem a legjobb, a telefonommal csináltam.

2013. november 5., kedd

Savanyú karfiol xilittel

Imádom a savanyított karfiolt. Mondjuk alapból az egyik kedvenc zöldségem így nem csoda :) eddig vettem készen ezt a finomságot. Most úgy döntöttem, hogy megpróbálom én magam eltenni. Ehhez a döntéshez nagyban hozzájárult az, hogy hétvégén hazamentünk és kaptam 3 nagy fej karfiolt. Azt pedig valahogy hasznosítani kell. Hát az egyikből savanyúság lett.



Hozzávalók:
1 nagy fej karfiol
2 kis fej vöröshagyma
6 evőkanál 15 %-os ecet (ilyen volt itthon)
1,5 evőkanál só
üvegenként pár szem bors
1 kávéskanál nátrium - benzoát
4 evőkanál xilit
1,5 liter víz

A karfiolt rózsáira szedjük majd megmossuk. Forró vízbe tesszük és pár percig hőkezeljük (3 percet volt a forró vízben) A vizet leöntjük és hagyjuk teljesen kihűlni a karfiolt. A hagymát ketté vágjuk és vékonyan felszeljük.
2 dl forró vízbe beletesszük a sót, xilitet, ecetet és a nátrium-benzoátot. Összekeverjük, miután feloldódott a xilit és a só hozzáadjuk a többi vizet is. Ízlés kérdése, ha valaki édesebben szereti tehet hozzá még xilitet vagy ha savanyúbban akkor ecetet. Kóstoljuk meg mielőtt ráöntjük a karfiolra.
Az alaposan megmosott és leöblített üveg aljára teszünk hagymát, pár szem borsot majd karfiolt. Mikor félig van az üveg újra kevés hagyma és bors. Ha teli az üveg ráöntjük a levet és rácsavarjuk a kupakot.
A fenti adagból nekem 2 normál és 1 nagyobb üveg savanyúság lett.


2013. november 1., péntek

Kókuszkocka

Kedveskedni akartam a miniknek, olyan nagyon ügyesek az oviban, a plusz foglalkozásokon is. Szuperül veszik az anyamentes délutánokat. Gondoltam csinálok nekik valamit amit eddig még nem. Sok-sok évvel ezelőtt mindig a barátnőmnél ettem ilyet. Kókuszkockát, igaz én kókusz nélkül :) Nekem mindig csak a csokiöntetbe mártotta bele barátosném, akkoriban még nem ettem meg a kókuszt. Egy finom kávé mellett beszélgetve gyorsan elfogyott egy tányér finomság.
Én ilyet már nem eszem, de a gyerekeknek és páromnak elkészítettem.



Hozzávalók:
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 kávéskanál vanilia eszencia vagy 1 csomag vaniliáscukor
1 csipet só
2 tojás
1 dl tej
fél citrom leve
1 evőkanál folyékony méz
fél csomag sütőpor
5 dkg olvasztott vaj vagy margarin

A hozzávalókat egy edényben simára keverjük majd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, én 18x24-es tepsit használtam. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük kb 20-25 perc. Ha kisült kivesszük a tepsiből, hagyjuk kihűlni majd felszeljük.

A máz:
12,5 dkg margarin, 10 dkg porcukor, csipet só, 0,5 dl tej.

kb 20 dkg kókuszreszelék.

Összemelegítjük majd a sütikockákat egy villa segítségével belemártjuk. Végül kókuszreszelékbe forgatjuk.

2013. október 31., csütörtök

Almás galette teljes kiőrlésű tönkölylisztből.

Almánk idén nagyon sok lett, nem győzzük enni, inni. Szerencsére.
Napok óta ennék valami édességet, a ma reggeli fahéjas keksz  megsütése után pedig valami fehéjas mellett döntöttem, így e szerint keresgéltem egy kicsit a neten.  Egy blogon találtam ezt a receptet. Nagyon jól hangzott, annyi, hogy Én a cukrot xilittel helyettesítettem, a tésztájába meg tettem őrölt mogyorót.
Nagyon finom lett :) Érdemes hozzáfogni és elkészíteni.



Hozzávalók:
12 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
6 dkg őrölt mogyoró
5 dkg xilit
1 tojás
6 dkg vaj
2-3 szép alma felszeletelve
fahéj
tetejére kevés xilit rászórva.

A lisztet a vajjal elmorzsoljuk majd hozzáadjuk a mogyorót, tojást, xilitet és egy kevés fahéjat. Összegyúrjuk, lágy puha tésztát kapunk.
Egy sütőpapíron vékonyra nyújtjuk, az almát megpucoljuk és vékonyra szeljük majd szépen elrendezzük a tésztán, ügyeljünk arra, hogy a szélein kb 2 centi maradjon üresen.
Megszórjuk fahéjjal, kb 1 dkg xilitet is szórunk az almákra majd az üresen maradt széleket visszahajtjuk. Előmelegített sütőben körülbelül 20 -22 perc alatt sül meg.
Nagyon omlós, nagyon finom és nagyon laktató.

Jó étvágyat hozzá :)


Fahéjas keksz

"Anyuuuu, csináljunk kekszet, valami fahéjasat és szív alakú legyen és sok legyen"
Ez a kérés ma reggeli közben hangzott el.
Mivel itthon vannak be is lettek fogva. Együtt kiválasztottuk a receptet, itt leltünk rá.
Egyszerű és hamar megvan. Utóbbi a gyerekeknek volt fontos szempont :)

Hozzávalók:

60 dkg liszt
2 tojás
csipet só
1 teáskanál vaniliás cukor
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
20 dkg cukor
20 dkg vaj vagy margarin (mi vajjal csináltuk)

Mindent egy nagyobb tálba tettünk és alaposan összegyúrtam majd mind a két gyermek is gyúrta egy keveset :) Félretettük pihenni a tésztát fél órára.
Pihentetés után lisztezett nyújtódeszkán kb fél centisre nyújtotta majd szívecskés kiszúróval kiszaggattuk a kekszeket.
Elég sok lett belőle.

4 evőkanál cukrot összekevertünk 2 evőkanál fahéjjal és ebbe a keverékbe beleforgatták a gyerekek a még nyers sütiket.
Majd irány a 180 fokos sütő és kb 8 perc alatt készre sültek.



Csemeték szerint nagyon finom, egy bögre tej mellé ezt kapták tízóraira.

Jó étvágyat :)



2013. október 7., hétfő

Csípős, kolbászos calzone, rozsliszt tésztában

Szeretem nagyon a pizzát, nemcsak Én, hanem a kis család is. Gyakran kerül az asztalra nálunk, általában házi de bizony előfordul néha, hogy rendeljük a csemeték kiívánságára.
Most kifejezetten a házit kérték, kis mini pizzákat sok sajttal és kukoricával. Kértek és kaptak is :) Én is megéheztem rá, eszembe jutott, hogy sok-sok évvel ezelőtt mindig calzonet ettem. Imádtam ahogy az olvadt sajt nyúlt harapás után, ahogy gőzölgött a forró töltelék.....
Hát most ilyet csináltam magamnak.



Hozzávalók:

7 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
25 dkg világos rozsliszt
1,8 dl langyos víz
2 csipet só
3 evőkanál olaj
2,5 dkg élesztő

A hozzávalókat összegyúrjuk majd letakarva pihentetjük.
Közben elkészülhet a szósz.

Hozzávalók:

1 üveg paradicsomlé (házi volt itthon :) )
1 nagy fej hagyma
kevés olaj
só, bors, szerecsendió, rozmaring,kevés nyírfacukor

A hagymát apróra vágjuk, olajon megdinszteljük majd felöntjük a paradicsomlével. Ízlés szerint fűszerezzük, ha nagyon savanyú a paradicsomlé akkor adunk hozzá egy kevés nyírfacukrot. Összeforraljuk és már kész is.

A tésztát két felé vesszük, kézzel kinyomkodjuk kerekre. Felét megkenjük a szósszal, rátesszük amit szeretnénk. Én most házi kolbászt raktam rá, kukoricát, erős paprika karikákat és sajtot. Az üresen maradt felet ráhajtjuk a töltelékre. A széleket összenyomkodjuk majd villával is összelapítjuk. A tetejét átszúrjuk, hogy sütés közben tudjon távozni a gőz. A tészta másik felét is megtöltjük ugyan így.
170-180 fokon készre sütjük. Kb 20-25 perc volt.



2013. október 4., péntek

Fahéjas, rozslisztes gofri

Kis családomnak majd minden héten kell készíteni. Vannak olyan alkalmak amikor Én is szívesen ennék. A tegnapi is ilyen volt. Kétféle gofri készült, a családnak fehér lisztből, cukorral. És nekem teljes kiőrlésű rozslisztből édesítőszerrel és fahéjjal. Finom lett, a fahéj íze kellemes a tésztában, de szerencsére nem nyomja el a rákent diétás lekvár zamatát.


Hozzávalók:

2 egész tojás
1 dl olaj
csipet só
kevés folyékony édesítő
1 mokkáskanál fahéj
kb 30 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
tej, annyi, hogy a tészta sűrűbb legyen mint a palacsinta tészta.

A tojást egy tálba tesszük, hozzáadjuk a sót, édesítőt, fahéjat és az olajat. Összekeverjük és hozzáadjuk apránként a lisztet. Ha túl sűrű akkor megy bele egy kicsi tej és újra a liszt. Ha minden liszt belekerült akkor annyi tej kell csak hozzá, hogy sűrű de még folyós tésztát kapjunk.
Forró gofrisütőben kisütjük és lekvárral fogyasztjuk, én most házi őszibarack lekvárt tettem rá, természetesen diétásat.

2013. szeptember 27., péntek

Sós rúd zabpehehylisztből

Az alaprecept Chez Sandra blogjából van, innen, csak én egy kicsit átvariáltam. Nekem a fehér liszt még mindig tiltott dolog, viszont ezt a pogácsát meg szerettem volna kóstolni, így alkottam egy kicsit :)
Vagyis inkább bénáztam alkotás helyett. A vajat elfelejtettem kivenni a hűtőből, kemény volt, gondoltam kicsit lágyítok rajta a mikróban. Aham, naná, hogy folyós lett. Élesztőm csak friss volt itthon. Tejföl kicsit megszaladt és több lett, így lisztet is jóval többet vett fel.  Azért nagy nehezen sikerült összehoznom :) finom lett. Olyannyira, hogy csemetéim ezt ették inkább és nem is igen nyúltak a nekik készült túrós pogácsához.



Hozzávalók:

65 dkg zabpehelyliszt
25 dkg vaj
fél pohár 12%os tejföl ( a nagy 375-ös pohár)
2,5 dkg élesztő
1 deci tej
1 csapott evőkanál finom só
1 egész tojás, 2 tojás sárgája

A lisztet jobb esetben elmorzsoljuk a vajjal, esetemben most csak elkeverés volt. Utána hozzáadtam minden hozzávalót. A kezdetben a liszt mennyisége 35 dkg volt majd szépen adagoltam hozzá a többit. Mikor már kicsit kezdett összeállni a tésztám beraktam hűtőbe, hogy a margarin megdermedjen. Kb 20 percet volt bent és elég is volt. Kivétel után még egy kevés lisztet felvett a tészta, így került bele összesen 65 dkg. Kinyújtottam, majd hajtogattam. Letakarva pihentettem. Ezt még 2 alkalommal megismételtem.  Kinyújtottam kb 1 cm vastagra, megkentem tojásfehérjével a tetejét, majd felére sajtot szórtam a másik felére szezámmagot. Felszeleteltem és kicsi lányom tepsibe rakta. Előmelegített sütőben kb 20-25 perc alatt készre sült.

Finom, omlós :) Nálunk fog még ilyen készülni az biztos.


2013. szeptember 24., kedd

Almával sült karaj krumplipürével

Még mindig alma illetve almával készült ételek :) Idén nagyon bőkezű velünk a természet és szerencsére nagyon sok alma van a kertben. Annyi, hogy nem győzöm feldolgozni. Ez a recept se mai darab, párszor már megcsináltam és sikert aratott. Érdekes, akkor ízlik igazán mindenkinek ha saját almából készül. No nem csak a tudat miatt ám, hanem magán a gyümölcsön is érződik, hogy bio, mi bizony nem használunk semmilyen permetszert. Régen nem érdekelt ha valami permetezve volt, alaposan megmostam és ettem, de mióta a gyermekeim gyümölcs fogyasztók lettek igenis foglalkozom vele. Semmit se permetezünk, így nyugodt lehetek, hogy legalább az amit itthon esznek egészséges. Amit ezekből a gyümölcsökből készítek azok valóban csak vitaminnal vannak tele :)

Na de vissza a husihoz. Elkészítése nagyon egyszerű.

Hozzávalók:
8 szelet karaj
6-7 db alma

bors
2-3 gerezd fokhagyma
kevés zsír vagy olaj
20 dkg füstölt sajt

A húst kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és tepsibe tesszük amit előzőleg kevés olajjal vagy zsírral kikentünk. Ráaprítjuk a fokhagymát majd a meghámozott almát vékonyan rászeleteljük. Annyi alma kell, hogy a húst teljesen beborítsa. Kevés vizet öntünk alá, fólia kerül a tepsire és mehet a 180 fokos sütőbe. Kb 60 perc és a hús omlós lesz, ekkor rátesszük a füstölt sajtot (persze jó másfajta sajttal is) és pár perc alatt rápirítjuk.

Én krumplipürével tálaltam.
Az alma savanykás, fűszeres íze mennyei. A hús omlós, szinte rágni sem kell. Nagyon finom étel pár perc ráfordított idővel. Akár vendégváró finomság is lehet.

Kép sajnos nem készült, Tegnap, mikor kész lett rohantam az oviba a gyermekeimért, mikor meg hazaértünk elfelejtettem fotózni. Este meg, mikor eszembe jutott már nem volt mit :)

2013. szeptember 22., vasárnap

Almás-diós muffin

Évek óta kedvence a kis családomnak. Ősszel a finom, saját alma érésével sokszor kerül ez a finomság az asztalra. Egyszerű de nagyszerű süti.



Hozzávalók:
 1 + 3/4 bögre liszt
3/4 teáskanál sütőpor
1/4 teáskanál só
1/4 teáskanál őrölt fahéj
3/4 bögre cukor
2 felvert tojás
1/2 bögre olaj
1 teáskanál vaníliaaroma
minimum 1/2 bögre durvára vágott dió
1 + 1/2 bögre apróra vágott alma
(Ez az alma és dió mennyiség sokszor sokkal több, a gyerekek nem mindig kérik itthon a gyümölcsöt, viszont így megeszik. Hát nem spórolom ki belőle :) Legutóbb annyi került bele, hogy a normál adagból hirtelen majd duplája lett, 23 db)

Egy tálban összekeverjük a lisztet, sütőport, sót, fahájat, cukrot, diót. Egy másik tálban a tojást, olajat, vaniliaaromát. Összeöntjük és összeállítjuk az almát is hozzátesszük.. Ha nem elég lágy (mint a piskóta tészta ) akkor kevés tejet kell hozzá önteni. Kivajazott formába tesszük, készre sütjük.

Almás pite ahogy anyum csinálja :)

Almás pite :)

Gyermekkorom egyik kedvenc süteménye. Anyum mindig így csinálta/ csinálja és Én így imádtam/imádom. Vékony tészta és nagyon-nagyon-nagyon sok töltelék. Nem csak almával lehet csinálni ám, meggyel, cseresznyével, alma-körte verzióval is Isteni finom.



Receptje roppant egyszerű, bemásolom ide anyum leírását :)

"30 dkg lisztből, 10 dkg vajból, 1 tojásból, 1 deci tejfölben elkevert 1,5 dkg élesztőből, csipet sóból, 1 kanál cukorból tésztát gyúrunk. Jól kidolgozzuk, 2 részre osztjuk, kinyújtjuk. az egyik részt kikent tepsibe tesszük, megkenjük jó sűrű meggyel (magozott meggyhez cukrot és búzadarát rakjál), vagy reszelt, párolt almával (kevés cukor és fahéj kell az almához) ráhelyezzük a másik , a másik kinyújtott tésztalapot, cukros vízzel megkenjük és forró sütőben megsütjük."

Ennyi :) és nem több, talán csak annyi a változás, hogy én a párolt almához keverek 1 csomag vaniliás pudingot. A meggyhez is lehet és akkor nem kell bele a búzadara.
A mennyiség a gyümölcsből tetszés szerinti. Én mindig sokat teszek bele mert szerintem úgy finom, na meg a gyerekek szerint is :)






2013. szeptember 9., hétfő

Barbi torta II

Most az Én drága kicsi lányom születésnapjára csináltam Barbi tortát. Az Ő kérése volt egy habos torta, igaz Én nem nagyon örültem az ötletnek, de azért örömmel megcsináltam neki. Mert alkotni jó :)
Az alapja hasonló volt mint az első Barbi tortámnál, annyi volt mindössze a különbség, hogy most őszibarack lekvárral kentem meg a piskótát és a túrókrémbe őszibarack darabok kerültek.
A külsejét tejszínnel vontam be.
Csupán 0,5 liter tejszín, 3 habfixáló, pár csepp piros és kék ételfesték kellett hozzá.
Na meg sok-sok türelem :)
De megérte :)
Csillogó szemekkel nézte, nagyon örült neki :)


2013. szeptember 6., péntek

Diétás - Mákos muffin meggylekvárral, zabpehelyliszttel

Kicsi lányom tegnap mákos tésztát kért és kapott. Viszont egész nap a megmaradt darált mákon járt az eszem. Én is nagyon szeretem a mákos süteményeket, ételeket de még nem csináltam a diétámba illeszthető verziót.
Ellenben most :)
Sikeresen "összedobtam" egy mákos muffint abból ami itthon volt.
Már a tésztát megkóstolva is nagyon finom volt, készem még jobban kijöttek az ízek.
Egyszerű és gyors süti ami cukormentes :)



Hozzávalók:

1,5 bögre darált mák (ennyi maradt)
2 egész tojás
3 dl tej
1 dl olaj
1 citrom leve
5 evőkanál süssina édesítő por
4 evőkanál diétás meggylekvár (saját készítésűt használtam de a boltokban is lehet kapni)
fél csomag sütőpor
8 evőkanál zabpehelyliszt

Száraz hozzávalókat összekeverjük, nedves hozzávalókat szintén összekeverjük majd egy tálba összeállítjuk. Formába kanalazzuk és előmelegített sütőben, 170-180 fokos, készre sütjük.

15 db muffin lett ebből az adagból.

Jó étvágyat!

2013. szeptember 1., vasárnap

Gesztenyés bohóctorta meggyzselével. Tej, tojás és szójamentes.

Évek óta minden augusztus 20.-a egy kedves barátnőméknél vagyunk. Ott jön össze a "kis" csapat. 4 család apraja nagyja :) Együtt szoktuk ünnepelni a gyerekek 6. születésnapját :) Idén is így tettünk és idén is én csináltam a gyerekeknek a tortát.
Okozott egy kis fejtörést mert Báló tej, tojás és szója érzékeny. Viszont nem szerettük volna ha kimarad a jóból. Keresgettem egy kicsit majd Ágianyunál  találtam egy jót. Kiváló ötletadó :)
Nem követtem az Ő receptjét, miután elolvastam saját kútfőből dolgoztam, de akik ettek a tortából azt mondták, hogy finom volt. Hiszek nekik, Én kihagytam a kóstolást.



Tojás mentes piskóta, a neten több változat kering, Én így csináltam:

30 dkg liszt
15 dkg barna cukor vagy kristálycukor
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódapor
1 evőkanál ecet
2,5 dl víz
vanilia eszencia ízlés szerint (én 1,5 teáskanálnyit tettem bele)

Száraz alapanyagokat egy tálban összekeverjük majd a folyékony alapanyagokat hozzáadjuk. Kikent formába öntjük és kb 160-170 fokon készre sütjük, kb 35 perc volt nekem, de sütőfüggő, formafüggő (20 centis formába öntöttem). A szódapornak és ecetnek köszönhetően egész szépen feljön de korántsem annyira mintha tojásos piskótát sütünk.

Töltelék

37,5 dkg gesztenyemassza (cukormentes)
3 dl rizstej
1 vaniliás puding
 10 dkg porcukor

A gesztenyemasszát lereszeljük és 2 dl rizstejjel és a cukorral felforraljuk. A pudingport elkeverjük a maradék rizstejjel és a forró gesztenyés rizstejhez adjuk, simára keverjük és hagyjuk besűrűsödni.

3 felé vágjuk a tortát. 1 lap alulra majd rásimítjuk a krémet a tetejére pedig ráteszünk 1 tortalapot.

1 üveg magozott meggybefőtt.
1 csomag vaniliás puding
ha nem elég édes a meggylé akkor ízlés szerint cukor
1 csomag zseléfix

a meggylevet a meggyel együtt feltesszük főni. Ha felforr hozzáadjuk a vaniliás pudingot amit előzőleg kevés vízzel simára kevertünk. Hogy kellően sűrű legyen a zselé teszünk hozzá zseléfixet majd a kész zselét a tortalapra simítjuk és rátesszük az utolsó tortalapot.

Hűtőbe tesszük minimum 2 órára, hogy megdermedjen kellően a töltelék és ne csússzon szét a torta.

10 dkg növényi margarin 15-20 dkg porcukor. Simára keverni és a tortát vékonyan bevonni vele.

Fondánt (recept itt, annyi, hogy a margarin növényi margarin kell legyen )vékonyra nyújtunk és óvatosan rátesszük a tortára. Szemet, szájat, orrot, kalapot, nyakkendőt készítünk marcipánból és rátesszük. (Igény szerint színezzük a marcipánt)

És kész is :)



Tej, tojás és szójamentes.



2013. augusztus 26., hétfő

Húsgombóc paradicsom mártásban

Egy igazi klasszikus amit mindenki ismer és mindenki másképp készíti. Van aki édesen, van aki sósan, van aki zöld fűszerekkel, van aki paprikába tölti a húsgombócokat.
Én most az édeskés verziót készítettem el, édesítővel persze :)
Szerintem jól sikerült és a gyermekeim szerint is akik inkább ott hagyták a bolognai tésztájukat és az Én húsgombócaimat ették boldogan :) Naná, hogy nem is maradt belőle.

Hozzávalók:

40 dkg darált sertéscomb
1 tojás

őrölt bors
szerecsendió
1 kis fej hagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma lereszelve
1/2 csésze (2dl-es) barna rizs

hozzávalókat egy tálba tesszük, alaposan összegyúrjuk majd gombócokat formázunk belőle. Egy edénybe tesszük, vizet öntünk rá (én kb 7-8 decit öntöttem rá) és fedő alatt pároljuk/főzzük.

Egy másik edénybe 1 liter paradicsomlevet öntünk, kevés vizet adunk hozzá ( Én a már majdnem kész húsgombócokról öntöttem át vizet) édesítjük egy kevés folyékony édesítővel, sózzuk, vegetázzuk (a legjobb a házi) majd miután felforrt étkezési keményítővel besűrítjük. Ráöntjük a húsgombócokra és összerotyogtatjuk.

Ennyi és nem több, max 1 óra és ehető az Isteni finom, cukormentes! húsgombócok paradicsommártásban.

Jó étvágyat!

2013. augusztus 21., szerda

Szilvás sült túrótorta

Van a kert hátuljában egy öreg szilvafa, idén sajnos nem sok gyümölcs van rajta. Lekvárt nem tudok főzni belőle, de egy két finom süteményre szerencsére elég :)
Hétvégén végre eljutottunk párom keresztszüleihez és, hogy ne menjünk üres kézzel, gondoltam sütök nekik egy túrótortát.
Azt általában mindenki szereti :)


Tészta:

1 tojás
10 dkg barna cukor (lehet sima kristálycukor is)
20 dkg liszt
10 dkg puha vaj
1 teáskanál vanilia eszencia
fél csomag sütőpor

Összegyúrjuk az alapanyagokat és egy kivajazott kerek (én 26 centis) tortaforma aljába nyomkodjuk lisztes kézzel.

13-14 szem szilvát megmosunk, félbevágjuk, a magját kivesszük és fahéjas cukorba forgatjuk. Egy tálkába félretesszük. (Ezt az én drága kicsi lányom csinálta, szeret nekem segíteni a konyhában, na meg a kezére ragadt fahéjas cukrot boldogan nyalogatta le a végén)

A túró:

50 dkg túró
1 citrom leve és reszelt héja (csak ha nincs kezelve semmiféle káros viasszal, általában feltüntetik a csomagoláson)
2,5 dl tejszín
2,5 evőkanál étkezési keményítő
15-20 dkg cukor (ízlés szerint, a család kevésbé édesen szereti, de ha édesapámnak csinálnám akkor 25 dkg kerülne bele)
4 tojás
2teáskanál vanilia eszencia
csipet só

A tojásokat ketté választjuk és a fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük. A túrót a tojások sárgájával, a cukorral, a tejszínnel, a keményítővel és a citromlével+reszelt héjjal krémesre keverjük. Hozzáadjuk a kemény habbá vert fehérjét és óvatos mozdulatokkal összekeverjük. A tésztára kenünk egy kevés túrót majd a szilva felét belenyomkodjuk. Ráöntjük a maradék túrót és a tetejére belenyomkodjuk a maradék szilvát.
Előmelegített sütőbe tesszük és kb 160 fokon készre sütjük, tűpróbáig, ez kb 45 perc volt nekem. Ha már nagyon barnul a teteje akkor takarjuk le egy fóliával.
A formából csak kihűlés után vegyük ki.
A legjobb ha este elkészül és reggel kivesszük :)



Jó étvágyat!



2013. július 29., hétfő

Talmácsi Károly főzött fagylaltja

17 éve ettem először itt és magasan verte az összes többi fagylaltot amit addig kóstoltam. Igazi főzött fagylalt, gyümölcsdarabokkal ha épp gyümölcsöst eszünk, vajkaramellából ha épp azt választjuk. Szível-lélekkel készíti a fagylaltot évtizedek óta. Ugyanott és nagyrészt ugyanazon embereknek, na meg az átutazóknak akik szintén visszatérő vendégei lesznek. Mert hozzá vissza kell menni, mert azt az ízt máshol nem érzi az ember.
A mai világban már majd minden városban van "kézműves fagyi". De sajnos az a tapasztalatom, hogy csak kiírják de sok helyen egyszerűen porból kikavarják a fagyit és beledobnak pár gyümölcsöt. Vannak helyek ahol finomakat készítenek de Talmácsi bácsi fagyija nekem/nekünk a favorit :)





A szakmát még az édesapjától, Talmácsi Károly cukrászmestertől tanulta, akinek a Kunszentmártonban lévő műhelyét Talmácsi József működteti. Talmácsi Károly Tősredőn, a Tisza-parton nyitott egy fagylaltozót és a nyári hónapokban ott dolgozik és csinálja a finomabbnál finomabb hűsítő nyalánkságokat. Nagyon könnyű nála bűnbe esni, nekem legalábbis. De a hétvégén bizony a cukormentes létem felfüggesztettem pár gombóc fagylalt erejéig.

Megérte!

A mogyorós fagylaltjánál egy finomabb van, és az a diós fagylalt. Meg a vanilia, a málna, a citrom, a csokoládé, a puncs és még sorolhatnám.

Nem tudom miként csinálja, hogy van rá ideje, de akármikor megyünk Ő ott van és kiszolgál mosolyogva :) Hatalmas a választék, kedves és gyors a kiszolgálás a legnagyobb melegben is. 

Ha valaki arra jár semmiképpen ne hagyja ki, még egy kis kitérőt is megér, hogy a főzött fagylatot nyalogatva sétáljon az ember a Tisza parton.

2013. július 22., hétfő

Rozskenyér -ahogy Én szeretem

Mióta száműztem a fehér lisztet és a cukrot az életemből sokkal jobban érzem magam. Testileg és lelkileg egyaránt. Jobban esik a mozgás, türelmesebb vagyok. A család pedig örömmel (v)eszi az új ételeket.
Egyet kivéve, a kenyeret.
Azt a mai napig csak fehéret hajlandóak megenni. Ha van benne egy kevés teljes kiőrlésű  tönkölyliszt vagy rozs liszt az még oké, na de Én ha eszem akkor rozskenyeret eszem.
Sikerült összehoznom a receptet ami nekem bevált, finom nagyon :)
Elkészíteni könnyű, kézzel szoktam begyúrni 5 perc alatt és már csak keleszteni és sütni kell.

Hozzávalók:

25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
3 evőkanál joghurt annyi langyos vízzel felengedve, hogy 2 dl legyen
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál só
2 evőkanál olaj

Mindent egy tálba teszek, összegyúrom. Ha szükséges akkor egy kicsi rozslisztet teszek még hozzá.
Gombócot formálok belőle és letakarva meleg helyre teszem kelni. Akár egész éjjel kelhet a tészta, nem árt neki. Ha napközben csinálom akkor általában 2-2,5 órát hagyom kelni, vízzel lekenem majd előmelegített, párásított (egy őzgerinc formába vizet teszek és a sütő aljába rakom) sütőben (kb 190-200 fokon)kb 25-30 perc alatt készre sütöm. Miután kivettem még forrón újra lekenem vízzel.

Sűrű kenyér. Amilyen a rozskenyér szokott lenni. Nekem nagyon bevált.

2013. július 18., csütörtök

Sárgabarack muffin almával-diétázóknak

A napokban készült a gyerekeknek egy kis finomság, még aznap este elkészítettem a diétás verzióját is.



Hozzávalók:

0,5 kg mosott, felaprított sárgabarack
4 evőkanál zabkorpa
4 evőkanál teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
2 tojás
15 ml folyékony édesítő
1 teáskanál sütőpor
2 teáskanál vanilia eszencia
2 teáskanál citromlé
1 dl olaj
2 db alma apró kockára vágva (ebből csak 1,5 került bele, fél almát jóízűen megevett a kis hercegnőm)

A barackot az édesítővel felteszem egy edényben a tűzre és összerotyogtatom. Ha megpuhult teljesen akkor pépesre turmixolom, majd félreteszem, hogy kicsit meghűljön.
A 2 tojást összekeverem a 4-4 evőkanál zabkorpával és teljes kiőrlésű tönkölybúzával, beleteszem a sütőport, olajat, vaniliát, citromlevet és a barack turmixot. Alaposan összekeverem, beleteszem a darabolt almát és formába kanalazom majd előmelegített sütőben készre sütöm.
180 fokon kb 20 perc.
Ebből az adagból nekem 12 db lett.


Finom süti, érződik rajta a gyümölcs kellemes íze, az alma pedig kellően omlós a közepén.
Jó étvágyat hozzá.

2013. július 12., péntek

Gasztroblogok :)

A mai naptól kezdve a blogom szerepel a Gasztroblogok oldalán :)
Már régóta szemezgetek onnan, jobbnál-jobb ötletek jönnek ott velem szembe, amit egy kicsit a családunk ízlésére formázok.
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy most már Én is szerepelhetek az oldalukon.

Köszönöm szépen!

2013. július 8., hétfő

Sárgabarack muffin csokidrazséval

Mert nyári szünet van és a gyerekeknek is kell kedvezni :) és mert a gyümölcs is fontos a sok vitamin miatt. Elkészítése egy kicsit időigényesebb de még így is hamar össze lehet "dobni".
Nekem szerencsém van, az udvaron vagy egy sárgabarack fa és idén roskadásig van ezzel a mennyei finomsággal. Reggel ébredés után csak kisétálunk egy tállal a kezünkben, leszedjük az érettebbeket és megmosás után már ehetjük is a barackot. Ráadásul 100%-ban BIO barack, mióta itt élünk csak a szilvafa volt egyszer permetezve, de csak azért mert másképp nem lehetett megmenteni. Azóta se került elő a permetező. Jobb így a gyerekeknek is minden gyümölcs.


A süti miatt hétvégén nyúzott csinikém, de valahogy nem volt hozzá kedvem, hogy megcsináljam. Na meg nem is volt ötletem, hogy miként is készüljön, mert nem eszi ám meg a kisasszony a barackot ha darabokba van benne hanem csak pürésítve. Mivel most műtét utáni regenerálódós időszak van nála, így naná, hogy a kedve szerint készítem el a sütit. Ha a gyerekek szeretnék még segíteni is tudnak, a leglelkesebbek akkor voltak az enyémek, mikor a drazsé került a tetejére :) Figyelni kellett, hogy ne csak egyék a cukrot, hanem díszítsék is vele a sütit :)

Érdekes, ami nem ment a hétvégén ma hipp-hopp megvolt. Felkeltem és tudtam milyen is lesz a barack muffin :)

Hozzávalók:
0,5 kg megmosott, apróra vágott sárgabarack
15 dkg cukor
20 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
2 tojás
2 teáskanál vanilia eszencia
1,5 dl étolaj
tetejére 5-6 dkg színes csokidrazsé

Az apróra vágott barackot egy edénybe felteszem főni és hozzáteszem a cukrot. Mikor már kellően puha és sok levet eresztett összeturmixolom és félreteszem, hogy kicsit hűljön. A lisztet, tojást, sütőport, étolajat, vaniliát egy tálba teszem és összekeverem. Hozzáadom a sárgabarack turmixot és alaposan összekeverem. Formába öntöm, Én szilikonosat használok, akinek nem ilyen van ne felejtse el kikenni a formát margarinnal vagy olajjal, vagy épp beletenni a papírkapszlikat.
Sütés előtt még ráteszem a tetejére a csokidrazsét majd mehet is be az előmelegített sütőbe. Kb 18-20 percig sült 180 fokos sütőben.
Ebből az adagból 15 db lett nekem.


Nem a legszebb sütemény de a gyerekek szerint nagyon finom :) Én nem kóstoltam, de még ma elkészül a diétás verziója, arról majd nyilatkozok.

2013. július 1., hétfő

Puncsgolyó vagy hógolyó, ahogy a kisfiam nevezi

A halacska torta kivágásakor maradt elég sok piskóta tészta, nem akartam, hogy kárba vesszen, na meg a mini csapat állandóan édességért nyúz, így készült belőle puncsgolyó.

Nem csak a piskóta került bele, hanem találtam a polcon kb 40 dkg háztartási kekszet, így azt is beledaráltam. Került még bele 16 dkg cukor kb 1 deci vízzel felfőzve szirupnak, 3 evőkanál holland kakaópor, 5 evőkanál sárgabarack lekvár, 8 dkg olvasztott vaj, 1 rumaroma és 1 konyakos rumaroma (rum nem volt itthon)

Alaposan összegyúrni majd golyókat kell formázni belőle. Kb 5 dkg kókuszreszeléket egy tálkába öntünk és a golyókat beleforgatjuk. Hűtőben tároljuk (nem sok ideig lesz ott :) )



A gyerekek is segíthetnek csinálni, enyémek örömmel formázták a golyókat, mondjuk Én kevesebb örömmel takarítottam utánuk :)

Halacska torta - Gergőkém 3. szülinapjára :)

Július 2.-án lesz de mi már vasárnap megtartottuk neki a bulit, most tudtak eljönni Mersiék és most ért rá Gaba is, a kedvenc nagybácsi :)

Már hetek óta gondolkoztam, hogy milyen tortája legyen a kis legénynek, aztán szembe jött velem az ötlet :) Kaptam anyuméktól halakat és maximális a rajongás. Beszélnek hozzájuk, énekelnek nekik, séta közben kavicsot gyűjtenek az akváriumba, ha benézünk az akvarisztikába tuti venni akarnak valami apróságot a halacskáiknak. Na akkor legyen halacska torta.



Egyszerű vaniliás piskótát sütöttem 14 tojásból, majd kivágtam belőle a halacska formát. (A maradék piskótát is hasznosítottuk de azt majd később)

A krémje is rém egyszerű és finom. 1,5 liter tejszín, 1 liter barackos jogobella joghurt, 1 kg őszibarack. 2 csomag habfixáló és 2 csomag express zselatin, 10 dkg porcukor.
A tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval és a porcukorral.Óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük a joghurtot és az apróra vágott gyümölcsöt. Beleszórjuk az express zselatint is és már kész is a krém :)

A tortát fondánnal vontam be, receptje itt. Fehér, halványsárga és márványos drapp készült. A halványsárgához ételfestéket használtam, a márványos drapphoz pedig holland kakaóport egy keveset. Az uszonyokat csokiplasztikból csináltam, leírása szintén itt.

A pikkelyezés nagyon babra munka volt. Vasárnap hajnali 5-7-ig azt csináltam, azért olyan korán, mert nem akartam, hogy az én drága szülinaposom meglássa.

Megérte ám csinálni.

Ujjongott mikor meglátta, tapsolt örömében. Rögtön elkezdte enni róla a pikkelyeket :)
Sajnos nem készült a tortáról túl jó kép, párom kezében volt a masina és Ő kellően fáradt volt most ahhoz, hogy odafigyeljen és jó képeket készítsen.




2013. június 27., csütörtök

Paradicsomleves füstölt sajttal

Párom nem szereti a "hagyományos" paradicsom levest amit a menzákon is készítenek. Nem tudja megszokni azt az édes ízt. Az Ő kedvéért szoktam rá erre a levesre. Isteni finom, ha hideg akkor akár frissítő italként is fogyasztható, persze akkor nem reszelünk bele füstölt sajtot :)

Hozzávalók

1 l házi paradicsomlé
0,5 l víz
fél zeller
2 szál fehérrépa
4 szál sárgarépa
1 karalábé
zellerzöld

bazsalikom
oregano

A paradicsomlevet felteszem főzni a vízzel, beleteszem az apróra vágott, tisztított zöldségeket, fűszerezem ízlés szerint. Ha megpuhult a zöldség összeturmixolom.
Reszelt füstölt
sajttal tálalom.



2013. június 18., kedd

Banános-meggy jégkrém

Kitört a nyári szünet és a kánikula. Csemetéim folyton csak jégkrémet ennének a gyümölcsről meg sokszor elfelejtkeznek. Gondoltam kicsit túljárok az eszükön és ezt is kapnak meg azt is kapnak :)


Hozzávalók:

1 érett banán
25 dkg mosott, bontott meggy
2 kávéskanál xilit (lehet cukor is és akár több is ha valakik édesebben szereti)

Összeturmixolni és formába önteni. Éjszakára a fagyóba tenni másnap pedig jöhet a finom és egészséges jégkrém :)

Formát Én az Ikeába vettem még télen, de edényboltokban, nagyobb élelmiszer boltokban is van esély kapni.

Villámgyors meggyes muffin - diétás verzió

Hétvégén otthon voltunk (milyen érdekes, több mint 7 éve elköltöztem szülővárosomból, mégis nekem az az otthon. Nemrég kérdezték tőlem, honnan jöttem és rögtön rávágtam. Holott már sok-sok éve nem ott élek. De szívemmel mindig odatartozom) és rengeteg meggyel jöttünk vissza.
Hétfő reggel az első amit beszereztem az egy meggymagozó volt. Valahogy ki kell magozni ezt a savanyú finomságot :)
Már készült egy kis meggy dzsem, hamarosan készítek egy kis diétás almás-vaniliás meggylekvárt is. Este ettem volna valamit, de nem igazán volt kedvemre való semmi itthon. Gondoltam összeütök valamit.
Nem telt el 10 perc és a sütőben volt a muffin, további 18 perc míg megsült és már lehetett is enni :)

Hozzávalók:

20 dkg zabliszt
3 evőkanál süssina édesítőpor
3 tojás
csipetnyi fahéj
1 teáskanál vanilia eszencia
10 dkg olvasztott vaj vagy margarin
1 kávéskanál szódabikarbóna (elfogyott a sütőporom, természetesen azt is lehet bele tenni)
sok-sok meggy. Én nem mértem le de olyan 35-40 dkg biztos volt. Persze mosva, magozva.

A meggy kivételével mindent egy tálba teszek, összekavarom, bele a meggy és már mehet is a muffin formába. Előmelegített sütő és 18 perc majd lehet is enni :)

Jó étvágyat :)



2013. június 13., csütörtök

Epres muffin

Péntek reggel megint kimentünk az eperföldre. Az idén utoljára, sajnos vége az eperszezonnak, már nem túl sok eper volt és eléggé apró is de az is hozzá tartozik, hogy eszméletlenül édes.
Mindkét gyerek velem volt, egy darabig Ők is szedték majd megunták és kicsit nyűglődtek majd nagyon nyűglődtek végül visszajöttünk a házhoz.

Azért csak sikerült szedni majd 6 kiló epret :)

Még a kocsiban megkértek rá, hogy készüljön epres muffin. Nem kellet sokáig nyúzniuk miatta, hisz minden adott hozzá akkor miért is ne :)


Hozzávalók:

20 dkg liszt
15 dkg cukor
3 tojás
1 teáskanál sütőpor
10 dkg olvasztott vaj vagy margarin
kb 1 deci tej, hogy a tészta ne legyen túl sűrű, de híg se
2 teáskanál vanilia eszencia vagy 1 rúd vanilia kikaparva
sok-sok aprított eper, minél több van benne annál finomabb a gyerekek szerint (én nem kóstoltam, cukros és fehér lisztes, nem ehetem)

Nem bonyolítottam túl, a tejen és a gyümölcsön kívül mindent egy tálba tettem, kézi mixerrel összekavartam, hozzátettem a tejet majd beleraktam az alaposan megmosott, megtisztított és felaprított epret.
Mehet a muffin formába és 180 fokon kisütjük.

Nekem ebből az adagból 16 db muffin lett és hipp-hopp el is tüntették.

2013. június 2., vasárnap

Epres pohárkrém - diétázóknak is :)

Eper lázban égünk még mindig. Nem hiába, kedvenc gyümölcseink egyike :) Aztán szép sorban érik majd a többi kedvenc, meggy, cseresznye, sárgabarack...........
Pénteken megint voltam a közeli eperföldön és szedtem egy kosárnyi gyümölcsöt. Készült megint diabetikus dzsem és pohárkrém. Na meg rengeteget megevett a csapat. Nem győzöm mosni az epret, maguk elé veszik a tálat a gyerekek és amíg van benne eszik és eszik.
Na de a pohárkrém.







Egyszerű és gyors desszert. Amatőröknek kifejezetten javasolt, hisz elrontani nem lehet de garantáltan ízlik mindenkinek, már ha szeretik a gyümölcsöt.

Hozzávalók:

50 dkg mascarpone
0,5 l tejszín
1 kg eper ( lehet málnából, meggyből, szederből, stb.....)
1 citrom
3 evőkanál süssina édesítő por
habfixáló

A tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, a mascarpónét habosra keverjük az édesítővel, majd hozzáadjuk az alaposan megmosott eper kb 3/4 részét úgy, hogy kézzel összenyomjuk. Összekavarjuk, belekerül a citrom leve is, ha fogyasztásra alkalmas a héja akkor azt is bele lehet reszelni. Hozzáadjuk a tejszínt és óvatos mozdulatokkal összekavarjuk. Poharakba töltjük. Én tettem a pohárba valamennyi krémet, majd tettem bele apróbb eperszemeket, ismét krémet és eperszemekkel díszítettem a tetejét.

Jó étvágyat :)

Vitorlás hajó - csupa csoki torta

Egy kedves barátnőm kicsi lánya ballagott az oviból. Hirtelen jött az ötlet, hogy kapjon egy tortát is ezen a jeles napon. A jele a vitorlás hajó a csoport neve meg nefelejcs. A csoki torta pedig a kedvence Zsozsinak, így hamar összeállt, hogy milyen torta készüljön. 

Tejszínes csupa csoki torta, persze a gyerekek miatt tejcsokival :)



A tészta a szokásos piskóta tészta itt a recept. Annyi, hogy a 20 szeletes tortaformában sütöttem és 9 tojás elég volt. A liszt és a cukor is 9-9 kanál lett.

A krém is egyszerű:

20 dkg 85 %-os étcsoki
40 dkg tejcsoki (boci csokit használtam)
1 liter tejszín (fele hulala habalap, másik fele valódi tejszín. De lehet csak hulalából is készíteni)
Habfixáló

A csokit gőz felett vagy mikróban felolvasztjuk és kevés tejszínt adunk hozzá. Összekavarjuk majd még egy kis tejszín, ismét kavarni és mehet bele az összes tejszín. Kézi mixerrel habbá verjük, amikor félig kész mehet bele a habfixáló majd keményre verjük. Kész is:) Ha valaki extrán csokisat akar lehet bele akár több csokoládé is na meg ha szereti a család az étcsoki ízét akkor csak jó minőségű étcsokoládéval.

A tortát felvágjuk és megtöltjük a krémmel majd a hűtőbe kerül, hogy kellően lehűljön a bevonásra.

fondán: 1 evőkanál zselatin
             6 evőkanál víz
             1 evőkanál margarin
             2 evőkanál méz
             porcukor amennyit felvesz, kb 80-90 deka.
 
A zselatint vízzel elkeverjük. Felmelegítettem a margarinnal és mézzel együtt, csak melegíteni szabad, forralni nem! Miután felmelegedett levenni a tűzről és az átszitált porcukrot apránként hozzáadni. Hozzátesz, simára kever, hozzátesz, simára kever. Egy idő után már annyi porcukor van benne, hogy kézzel lehet gyúrni. Ruganyos, ne túl kemény legyen a fondán. Ha kész fóliába kell tekerni, zacskóba rakni és és pihentetni. Fél napot minimum. Célszerű előző nap elkészíteni. Nyújtani keményítővel vagy porcukorral megszórt nyújtódeszkán lehet. Ha nagyon törik akkor margarinos kézzel gyúrjuk át. A recept Kiskuktától van.
Én most két színű fondánt készítettem fehéret és kéket. 


A hajó és az árbóc csokiplasztikból készült.
12 dkg 75%-os étcsoki
6 dkg méz.


A csokit felolvasztottam a mézet folyósra melegítettem majd összekevertem egyneművé. Hagytam kihűlni, néha kevergettem. Amikor teljesen megdermedt beleraktam egy nejlonzacskóba és gyurmáztam vele, míg szép fényes nem lett :)


A hajót, a virágót és a mentőöveket előre megcsináltam a tortát magát csak tegnap reggel vontam be a fondánnal.

Összességében nem nagy munka csak többször kell csinálgatni :)



2013. május 23., csütörtök

Bodza szörp

Imádom a májust.
Sorra érnek a gyümölcsök, virágoznak a bokrok és virágban pompáznak fák.
A bodza is most nyílik.
Szedtem is egy táskányi bodzavirágot, hogy szörp legyen belőle.

A recept egyszerű, szerintem már sokan ismerik és sokaknak van favoritjuk.
Nekünk ez vált be:

20 nagyobb tányér bodza
3,5 liter víz
1,5 kg cukor
2 citrom (olyat vegyünk amelyiknek a héját lehet fogyasztani, sok országban emberi fogyasztásra alkalmatlan viasszal kezelik!)
5 dkg borkő

Ezt a mennyiséget egy 6 literes edénybe tudjuk összerakni.
A vizet a cukorral és a borkővel összeforraljuk, a cukor teljesen olvadjon el. Ha kihűlt az alaposan megmosott bodzavirágot beletesszük, a citromot felkarikázzuk és szintén beletesszük. Lefedve 3 napig érleljük, majd leszűrjük és üvegekbe töltjük.
Ha nem gyors fogyasztás lesz, akkor kicsi tartósítót keverjünk bele.

Diétás eperdzsem

Mert a cukrosokra vagy a fogyókúrázókra is gondolni kell :)
Ma már van annyi féle cukrot helyettestő szer, hogy viszonylag könnyű és egyszerű diabetikusat "alkotni"

Hozzávalók:

1,5 kiló mosott, megtisztított eper
30 ml folyékony édesítő (nekem elég volt bele ennyi de aki édesebben szereti tehet bele 35-40 ml édesítőt)
2 csomag dzsemfix

Az epret főzőedénybe tesszük, kézzel kicsit összetörjük majd turmixal pépesítjük. Hozzáadjuk az édesítőt és a zseléfixet, összekeverjük majd állandó kevergetés közben felforraljuk. 5-6 perc forralás után lekapcsoljuk alatta a gázt és alaposan megtisztított üvegekbe töltjük.


Nekem 3 üveg lett ebből az adagból.

Vaniliás eperdzsem

Volt itthon 2 rúd vaniliám, gondoltam kipróbálom milyen is vele a dzsem.
Én még nem kóstoltam, a "revizorok" pedig később érnek haza. Csinikém oviban, párom dolgozik. Kisfiam mondott róla "kritikát" egyszerűen csak annyit: "kérek még, anya"
Ennél talán nem is kell több :)



Hozzávalók:

2 kiló megmosott, megtisztított eper
2 rúd vanilia
65 dkg cukor vagy nyírfacukor
2 vagy 3 csomag zseléfix (2 csomaggal folyósabb az állaga, ha valaki úgy szereti)

Az epret a főzőedénybe tesszük, kézzel összenyomkodjuk, kisfiam szerint gyurmázzuk. Lelkesen csinálta, majd elégedetten nyalta le a kezéről az Isteni epermasszát.Én szoktam még kézi turmixal törni a gyümölcsön. Hozzáadjuk a 2 rúd vanilia kikapart magjait majd beletesszük a héját is. Belemegy a cukor és a dzsemfix, összekeverjük és mehet is a tűzre. Állandó kevergetés mellett felforraljuk majd még 5-6 percig rotyogtatjuk.
Alaposan kimosott és lecsepegtetett üvegekbe töltjük. Tetejét rácsavarjuk és rövid időre a felfordítjuk végül hagyjuk kihűlni.