Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 13., péntek

Túrós alagút - karácsonyi sütiversenyre

Férjem munkahelyén karácsonyi partit tartanak. A sütiket a dolgozók viszik, elég csalafinta módon oldották meg :) Karácsonyi sütiverseny keretében várják a finomságokat. Z-m kívánsága volt, hogy túrórudi muffint süssek. Na de annyit??? Így gondoltam kicsit másképp csinálom. A tésztát nem kapszlikba teszem, hanem őzgerinc formába és így majd szeletenként tudják enni, mondjuk variálni kellett a tésztán is, hogy legyen tartása. Itthon nagyon kevés liszttel készítem, csak a túró finom íze érvényesül. Most is igyekeztem megőrizni az ízt, remélem sikerült:).  Mellé még készült mézeskalács is,  a minik segítettek kisütni, díszíteni :)



Hozzávalók 1 őzgerinc formához:

25 dkg túró
15 dkg liszt
15 dkg cukor
2 teáskanál sütőpor
10 dkg olvasztott vaj vagy margarin
1 citrom leve
3 tojás
3 evőkanál tejföl (opcionális)
1 vaníliás cukor
5 dkg kandírozott narancshéj ( lehet saját készítésű vagy boltban vásárolt, Én az aldiban vettem)
10 dkg csoki (a mikuláskor felhalmozott csokirengetegből hasznosítottam)

A tojást kettéválasztjuk, a habját kemény habbá verjük. Ha nehezen akar felverődni akkor tehetünk hozzá egy csipet sót és hipp-hopp kész lez :) A tojás sárgájához hozzátesszük a villával összetört túrót, a cukrot, az olvasztott vajat, a citrom levét, a vaníliás cukrot. Összekeverjük, hozzáadjuk a lisztet és a sütőport. Ha túl sűrű lett az állaga akkor beletesszük a tejfölt, nekem bele kellett tennem. Összekavarjuk, végül beletesszük az apróra vágott kandírozott narancshéjat és az apróra tört csokit (egy zacskóba tettem a kibontott mikulásokat és a húsklopfoló segítségével kivégeztem őket). Ezekkel is összekavarjuk, majd  hozzáadjuk a kemény habbá vert fehérjét. Óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk majd sütőpapírral kibélelt őzgerincformába öntjük.
Előmelegített (180 fokos) sütőben készre sütjük.
A teteje aranybarna legyen, de csináljunk tűpróbát. Ha a tűre ragad tészta és a teteje már aranybarna akkor takarjuk le és úgy süssük tovább.

Kihűlés után megszórtam egy kis porcukorral, még minta is került rá. Mégiscsak karácsonyi buliba készült :)


2013. február 3., vasárnap

Sakktábla

Az örök klasszikus, sokan ettek ilyet gyerekként és készítik a gyermekeiknek. Egy pohár kakaó vagy tea mellé tökéletes uzsonna. Az én kis drágáim is szeretik :) Mondjuk, nem sok sütemény van amit nem szeretnek :)
Elkészítése sokkal egyszerűbb mint első pillanatban tűnik. Csak hozzá kell fogni és nem sokkal később már a finom keksztől illatozik a konyha.

Hozzávalók:

40 dkg liszt
30 dkg vaj
12 dkg porcukor
2 vaniliás cukor

ezt összemorzsoljuk majd ketté vesszük.

A világos részhez:

1 tojás sárgája
reszelt citrom héj

összedolgozzuk. Miután szépen összeáll folpackba csomagolva hűtőbe tesszük.

A barna részhez:

1 evőkanál kakaópor
6 dkg olvasztott étcsoki
1 tojás sárgája

összedolgozzuk és szintén hűtőbe rakjuk.

Minimum 2 óra hűtés után lisztezett nyújtódeszkán kb 1 cm vastagra nyújtjuk a világos és a barna tésztát is. majd 1 cm széles csíkokat vágunk. A széleket levágjuk, hogy egyforma hosszúak legyenek a tészták.
Kinyújtjuk jó vékonyra a maradék világos tésztát, megkenjük tojásfehérjével és rátesszük a csíkokat. Barna, világos, barna. Majd ezek tetejét szintén megkenjük és kerül rá világos, barna, világos csík. A tészta felét rétegezzük, majd a világos tésztát ráhajtjuk és összenyomkodjuk óvatosan.
A barna maradék tésztával is hasonlóan járunk el.
Ha kész akkor kb fél centis szeleteket vágunk és előmelegített sütőben (kb 170-180 fokos) készre sütjük. Kb 7-8 perc.







2012. december 23., vasárnap

Marcipános bonbonok

Első itthoni próbálkozásom. Citromhabnál olvastam és már akkor elhatároztam, hogy megcsinálom. Egyszerű és finom, legalábbis az Ő leírásában :) Gondoltam, itt a karácsony és a család úgyis gasztro ajándékokat kap és majd ilyen is lesz a kis csomagban.

Nálam ronda és finom lett a bonbon. Amúgy tényleg nagyon egyszerű elkészíteni, kezdők is bátran hozzáfoghatnak. Garantáltan sikere lesz :)


Hozzávalók:

40 dkg őrölt mandula
40 dkg porcukor
1 dl víz
kevés mandula aroma, színtelen.

a vízből és porcukorból szirupot kell főzni majd összekeverni a mandulával. Kb diónyi darab közepére szilvalekvárt vagy aszalt szilvát tenni, golyóvá formázni.

10 dkg étcsokit gőz felett megolvasztani egy kevéske ( 1 evőkanál) étolajjal. A golyókat fogtisztító pálcára szúrjuk és belemártjuk a csokiba majd kartonba vagy hungarocelbe szúrjuk míg megdermed rajta a csoki.

Kevéske fehér csokit olvasztunk és azzal díszítjük.

Ha megdermed akkor kapszlikba tesszük.

Kis családom lelkesen rájárt. Csak ették és ették volna :) Nem sok maradt ajándékba az biztos.