Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 11., hétfő

Házi hamburger

Sokan szeretik, ahogy mi is.
Szülővárosomban volt egy ételbár, ahol Istenien csinálták, azóta se akadtam olyan helyre, ahol hasonlóan finomra készítették volna.
Ahogy nőtt csinikém hamburger evés utáni vágya, amit rendszeresen a mcdonalds-ban akart enyhíteni, úgy nőtt bennem az elhatározás, hogy inkább itthon én fogom elkészíteni.
Igaz nem 2 perc az elkészítés, főleg ha még a zsemléket is én készítem (nem mindig van így).
Rengeteg recept van fent a neten, sokféle, nekünk az alábbi vált be:

Hozzávalók a hamburger húshoz
1 kg darált hús (marha és sertés fele-fele arányban)
3 fej közepes hagyma
só ízlés szerint
sok őrölt bors
8 evőkanál ketchup
4 evőkanál mustár
2 tojás
zsemlemorzsa, hogy összeálljon

zöldségek
sajt
hamburger zsemle
bacon szalonna

A hagymát apróra vágjuk és hozzátesszük a húshoz, ahogy minden mást is és alaposan összegyúrjuk. Én általában már reggel, ébredés után összegyúrom és beteszem a hűtőbe, így jól össze tudnak érni az ízek.


Szeletelt bacon szalonnát ropogósra sütünk és egy tányérba félretesszük. A bekevert húst gombócokká gyúrjuk kilapítjuk és kevés olajon mindkét oldalát megsütjük. Van aki szaftosabban szereti, van aki ropogósra sütve.
A hamburger zsemlék félbe vágjuk, megkenjük mustárral. Beleteszünk sok-sok zöldséget (hagyma, uborka, paradicsom, paprika, káposzta szokott belekerülni) a sült húspogácsát, a sült, bacont,reszelt sajtot és ketchupot.


Jó étvágyat!

2013. február 3., vasárnap

Vaniliás keksz

Ha van rá mód akkor inkább házi keksz mint a bolti :)
Nem sok idő begyúrni, hűtőben eláll a tészta ha esetleg este nincs erő kisütni.
Sosem elég :)
Finom.

hozzávalók
40 dkg liszt
2 kávéskanál vanilia eszencia
csipet só
20 dkg barna cukor
25 dkg vaj
2 tojás sárgája

összegyúrjuk, fóliába tekerjük és a hűtőbe tesszük (nekem most is van bent egy adag)
minimum 1 óra pihenés után lisztezett deszkán kinyújtjuk kb 5-6 mm vastag legyen.
sütiszaggatóval kiszaggatjuk. Lehet virág, csillag, állatok....
Nekem most sikerült beszereznem szuper állatos kiszúró formákat. Mintát is tudok vele csinálni. Na hát mondanom se kell, hogy most az a sláger. Csak olyat ennének :)

2012. december 23., vasárnap

Marcipános bonbonok

Első itthoni próbálkozásom. Citromhabnál olvastam és már akkor elhatároztam, hogy megcsinálom. Egyszerű és finom, legalábbis az Ő leírásában :) Gondoltam, itt a karácsony és a család úgyis gasztro ajándékokat kap és majd ilyen is lesz a kis csomagban.

Nálam ronda és finom lett a bonbon. Amúgy tényleg nagyon egyszerű elkészíteni, kezdők is bátran hozzáfoghatnak. Garantáltan sikere lesz :)


Hozzávalók:

40 dkg őrölt mandula
40 dkg porcukor
1 dl víz
kevés mandula aroma, színtelen.

a vízből és porcukorból szirupot kell főzni majd összekeverni a mandulával. Kb diónyi darab közepére szilvalekvárt vagy aszalt szilvát tenni, golyóvá formázni.

10 dkg étcsokit gőz felett megolvasztani egy kevéske ( 1 evőkanál) étolajjal. A golyókat fogtisztító pálcára szúrjuk és belemártjuk a csokiba majd kartonba vagy hungarocelbe szúrjuk míg megdermed rajta a csoki.

Kevéske fehér csokit olvasztunk és azzal díszítjük.

Ha megdermed akkor kapszlikba tesszük.

Kis családom lelkesen rájárt. Csak ették és ették volna :) Nem sok maradt ajándékba az biztos.